Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Országos Nyitóoldal / Debrecen / Programok / Koncert / Halott Pénz Aréna Show

Halott Pénz Aréna Show 2018

Főnix Csarnok 4028 Debrecen, Kassai út 28

Halott Pénz Aréna Show információk

A Halott Pénz 14 évvel ezelőtt Marsalkó Dávid szólóprojektjeként indult. A pécsi zenész kezdetben egyedül írta a szöveget, a zenéket, két albumot is összehozott, ám egyik sem hozta meg azt a bizonyos várt elismerést. A nehézségek ellenére sem adta fel, elkészítette első videoklipjét az Angard című hip-hop számhoz, ami végre meghozta a várva várt sikert. Ám az igazi áttörést A feneked a gyengém című dallal érte el, milliós nézettséget hozott a Youtube csatornán, bekerült a rádiók játszási listájába, és egyre több megkeresését kapott.

Évekkel később zenekart épített maga köré, s 2013 őszén a Szólj anyunak, hogy a városban vagyok című lemez bemutató koncertjén már hétfős zenekarként szólaltak meg. Az album végül elnyerte a legjobb rap vagy hip-hop kiadványnak járó Fonogram-díjat, többek közt olyan felvételeknek hála, mint az Ugyanúgy hallasz, a Farkasok dala, vagy a Minden szobába kell álom. Ezt az elismerést 2015 májusában a Valami van a levegőben című dal kapcsán két kategóriában is átvehette a zenekar: a zsűri az év rap vagy hip-hop felvételének, míg az MR2 Petőfi Rádió hallgatói az év dalának választották, a Halott Pénz eddigi egyik legnagyobb sikerét, ami közel 27 millió megtekintést jegyez a legnépszerűbb videomegosztó oldalon.

A hazai és külföldi koncertek közben készült, és jelent meg 2016 áprilisában a legutóbbi albumuk, Ülni.Örülni.Megőrülni. címmel. Ezen szerepel a zenekar eddigi egyetlen feldolgozása a Darabokra törted a szívem, amely vezette a hazai rádiós játszási listát, jelenleg 26 millió megtekintés felett jár a Youtube-on, az első Petőfi Zenei Díj átadásán pedig az év dalának választották. A Volt Fesztivál nyitónapjáról még további három díjjal távozhattak, az év együttesének, az év albumborítójának és az év videoklipjéért járó szobrocskákkal. Utóbbi kategóriában a Wellhelloval közösen jegyzett Emlékszem Sopronban diadalmaskodott, ami a Volt Fesztivál történetének első himnusza. 2017-ben – egyedülálló módon – még három díjat begyűjtöttek a második Petőfi Zenei Díjon, az év videoklipje és az év zenekara elismeréssel térhettek haza, a zenekar frontemberét pedig az év férfi előadójának választották.

A hétfős zenekar elsöprő sikerei közé sorolható még, hogy elsőként játszottak három egymás utáni napon teltház előtt az Akvárium Klub nagytermében, három év alatt hat alkalommal sikerült teljesen megtölteniük a főváros legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyét a Budapest Parkot, a nyári fesztiválok állandó fellépői, immár a nagyszínpadi program kiemelt zenekarai közé tartoznak.

A Halott Pénz az ország egyik legkedveltebb zenekara, akik folyamatosan keresik az újat. 2018-as tavaszi háromállomásos aréna-turnéjuk keretében Marsalkó Dávid elmondása szerint is az eddigi leglátványosabb színpadi produkciójukon dolgoznak, egy igazi show-műsort mutatnak majd be, melyet csak Győrben, Debrecenben és Budapesten láthatnak a rajongók.

jegyek: https://halott-penz-koncert-debrecen-001.broadway.hu/2018-03-24-20-00


Fizetett hirdetés

Videó https://www.youtube.com/watch?time_continue=1&v=698JndXj6Ng

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Programok

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Júl 21

Békéscsaba, a mindig megújuló város
Az Alföld szívében fekszik Békéscsaba, amelyet Európa legnagyobb falujának is neveznek. ......
Békéscsaba

Júl 21

Debrecen, a Tiszántúl Rómája
Magyarország második legnagyobb városát – népességben és területileg egyaránt – „Kálvinista Róm...
Debrecen

Júl 21

Győr, a mindig élettel teli város
A mindig élettel teli, fesztiváloknak és más kulturális eseménynek is otthont adó megyes......
Győr

Fizetett hirdetés

Térkép





Szállás a közelben

1 Centrum Magánszállás Debrecen

Kedves Utazó Vándor, Tisztelt Vendégeink! Kérjük fogadják el tiszta szívből jövő megh...

2 Peron Panzió Debrecen
Logó

Igényesen kialakított panziónkat ajánljuk mindazon vendégeinknek, akik pihenés vagy munk...

3 Casablanca Szálláshely és Étterem Debrecen

Szálláshelyünk a 33-as,47-es és a 4-es főút találkozásánál,Debrecenben az Árpád té...

Étel & Ital a közelben

1 Le Petit Ételbár és Kávézó
Menüétkeztetés, ebéd házhozszállítás, ételbár

Debrecen város legolcsóbb árai a legjobb minőségben. Menüétkeztetés, ebéd házhozszál...

2 Vasmacska Söröző
Italok, biliárd, darts, csocsó, sakk, játékgépek

Debrecen egyik kedvelt sörözője a Vasmacska Söröző, a legszélesebb korosztály igényei ...

Látnivalók a közelben

2 Tímárház

Debrecen városa igen gazdag ipartörténeti múlttal rendelkezik, az egyetlen helyben megőrz

3 Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum

A Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum Debrecen szívében a Péterfia utca elején egy 1770-ben ép

Shopping a közelben

1 Bárd Apotheke Bt. Nagyerdei Patika

A Nagyerdei Patikában Debrecenben, a Mandula cukrászda közelében várjuk kedves vásárlói...

2 Jack Pub Restaurant & Café

Nyitva: Hétfőtől-Csütörtökig: 11.00-23.00-ig. Pénteken és Szombaton 11.00-01.00-ig. Vas...

3 Jack Pub & Restaurant

Nyitva: Hétfőtől-Csütörtökig: 11.00-23.00-ig. Pénteken és Szombaton 11.00-01.00-ig. Vas...

Megosztom



Program, esemény kereső Debrecen

Partnereink




Facebook