Debrecen széles főutcáján, a Piac utcán található a város legjellegzetesebb építészeti emléke, a klasszicista stílusú Városháza épülete.
A Városháza korábbi elődje 1531-ben épült, de nem volt valami kényelmes otthona ez a város vezetőinek. Több századon keresztül építgették, toldozgatták, foltozgatták, míg végül 1802-ben meghozták a döntést egy új Városháza építésére.
A Városháza építészete
Az első terveket Péchy Mihály építész készítette, de a kivitelezésre nem gyűlt össze elegendő pénz. A következő terveket Povolny Ferenc készítette, de az ő copfstílusú terve sem valósulhatott meg. Végül Ságody József kamarai mérnök tervei kerültek elfogadásra, aki továbbfejlesztette Povolny terveit. A város az épület kulcsait 1843-ban vehette át. Az impozáns timpanonos, árkádos épület a klasszicizmus egyszerű ízléséhez igazodik, így ennek megfelelően a timpanont csupán csak egyetlen egy díszítőelem szépíti, Debrecen városának a címere.
A debreceni Városháza történelmi eseményei
Az épület egyik jelentős történelmi eseménye, hogy 1849-ben itt lakott Kossuth Lajos a családjával, valamint itt működött a Honvédelmi Bizottmány Hivatala is.
A másik egyik ugyancsak jelentőségteljes történelmi emlék, hogy a „titkos levéltárban” őrizték a magyar Szent Koronát a menekítése idején.
Városházi felújítások
1888-ra a város kinőtte az egyszintes Városháza épületét, és felmerült az új épület megvalósítása, azonban megfelelő tervek, pénz és egyetértés híján ez az ötlet elmaradt. Inkább a meglevő épületet alakították át, kapott egy leegyszerűsített feljárót, befalazták és beablakozták az emelet nyitott árkádsorát, valamint az épületet egy függőfolyosó segítségével összekötötték a szomszédos adóhivatal épületével. Ezt a helybéliek „sóhajok hídjának” nevezték el.
Az épület jelenleg is városházaként működik.
Képek forrása: www.itthon.hu