Bezárás
BezárásVálassz várost
BezárásVálassz várost

Kossuth-szobor Debrecen

4026 Debrecen, Kossuth tér

Kossuth-szobor képek

  •  - Kossuth-szobor

Kossuth-szobor információk

Debrecen központjában a Kossuth téren, a Nagytemplom szomszédságában áll Kossuth Lajos szobra, amely Margó Ede és Pongrácz Szigfrid szobrászművészek alkotása. A bronz alakokból álló szoborcsoport leleplezésére 1914-ben, Kossuth halála után 20 évvel került sor.

A Kossuth szobor mellékalakjai

Kossuth szobra mellett a talapzaton áll, báró Perényi Zsigmond szobra, aki a főrendiház másodelnöke volt, és akit 1849-ben a császári önkény halálra ítélt és kivégeztetett, mellette a szintén kivégzett Szacsvay Imre az országgyűlés jegyzője. És a kivégzettek között áll Könyves Tóth Mihály szobra is, aki a Kossuth-párt tábori lelkészeként szintén halálra ítélt volt, de ő hét évnyi fogság után megválthatta az életét. Kossuth másik oldalán, jobb oldalt, a szoborcsoport részeként a vörössipkás ezred egy zászlótartó katonája és annak szomorú édesanyja látható, amint a fiú a csatába indulása előtt elbúcsúzik.

A monumentális szoborcsoportot nemcsak szemből érdemes szemügyre venni, mivel a talpazat hátsórészén egy gyönyörű dombormű is látható.



Fizetett hirdetés

Kapcsolódó

Városháza

Debrecen széles főutcáján, a Piac utcán található a város legjellegzetesebb építésze......

Mozaik városcímer

Debrecen Kossuth terén a Kossuth-szobortól pát méterre különleges térburkolattal találk......

Medgyessy sétány

Debrecenben a Medgyessy sétányt méltó arra, hogy a neves művészeink emlékparkjának tart......

Református Nagytemplom

Debrecen jelképe a Református Nagytemplom. Móricz Zsigmond szavait idézve: "...két tömö.......

Tisza István szobor

Gróf Tisza István (1861-1918) politikus, miniszterelnök bronzszobra a Nagyerdei körúton a ......

Bocskai István szobor

Debrecenben a Református Kollégium előtti Kálvin téren áll Bocskai István szobra, amely ......

Móricz Zsigmond szobra - forrás: www.itthon.hu
Déri tér, szobrok

A debreceni Déri Múzeum előtti tér a Déri tér, melyet szebbnél szebb alkotások díszít......

Logó
39-es gyalogezred emlékműve

A Nagyerdő legelején áll a Mária Terézia rendeletére megalakított háziezrednek, a 39-es......

Megyeháza

Debrecen szokatlanul széles korzóján, a Piac utcán áll az 54-es számú ház, amely a magy......

forrás: itthon.hu
Egyetem tér szoborparkja

A debreceni Egyetem téren található a Debreceni Egyetem impozáns főépülete, az előtte e......

Logó
Aranybika Szálloda

Debrecen szívében található az Aranybika, amely Magyarország egyik legpatinásabb szállod......

Még több Látnivaló Debrecenben

Mozaik városcímer

Debrecen Kossuth terén a Kossuth-szobortól pát méterre különleges térburkolattal találk...

Református Nagytemplom

Debrecen jelképe a Református Nagytemplom. Móricz Zsigmond szavait idézve: "...két tömö....

Vélemények, hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned, ha nem vagy még regisztrált felhasználónk kattints ide

Látnivalók

Eseménynaptár

Fizetett hirdetés


Fizetett hirdetés

Szep 19

Jászberényi kultúrális programok
A Jászkerület Nonprofit Kft. nyitott, minden korosztály számára kultúrát, ismeretet köz......
Hatvan

Szep 21

AUTÓMENTES NAP TEKERJ SOPRON!
V. Tekerj Sopron! Autómentes családi nap Sopronban kerékpáros programokkal és bemutatókka......
Sopron

Szep 20

S/ALON Budapest
Végtelen inspirációval, a legfrissebb trendekkel és prémium márkákkal várja az enteriőr design ...
Budapest

Fizetett hirdetés

Térkép





Programok a közelben

1 Püspökladányi Győgyfürdő

Gyógyulás, felfrissülés, kikapcsolódás és szórakozás élménye várja a Püspökladán...

2 Püspökladányi Győgyfürdő

Gyógyulás, felfrissülés, kikapcsolódás és szórakozás élménye várja a Püspökladán...

Étel & Ital a közelben

1 Fenyves Vendéglő - Erdőspuszta Club Hotel****
Hagyományos magyar ízek

Étlapunkon elsősorban a hagyományos, magyaros ízek dominálnak, de a kínálatban szép sz

2 Délibáb Ételbár
Milánói makaróni, hamburger, fajitas, melegszendvics

Magyarország egyik legfinomabb, sajátos ízű milánói makarónija. Megújult környezetben,...

Szállás a közelben

1 Grand Hotel Aranybika Debrecen

Debrecen patinás szállodája, az új tulajdonban lévő Grand Hotel Aranybika*** megszépül...

2 Centrum Hotel Debrecen

A Centrum Hotel Debrecen óvárosának központjában várja kedves látogatóit, a Református...

3 City Center Apartment Debrecen

A városközpontban, a belváros szívében található jól felszerelt, kényelmes, igényesen...

Shopping a közelben

1 Nap Patika Bt.

gyógyszertár, gyógyszertári ügyelet, homeopátia, babaápolás, patika

2 Dr. Gálóczhi-Tömösváry Zsolt

Dr. Gálóczhi-Tömösváry Zsolt ügyvéd vagyok, debreceni ügyvédi irodámban azért dolgoz...

3 Töltött ételek, debreceni táncosok és zenekarok hétvégéje

Idén szeptemberben is hangulatos programokkal és finomabbnál finomabb töltött ételekkel v...

Megosztom



Látnivaló kereső Debrecen

Partnereink




Facebook